Azért indítom ezt a blog-ot, mert azt hiszem, hogy még nincs (vagy legalábbis nem tudok róla) olyan felület, ami rendezetten, épkézláb, világos érvek mellett írja le, hogy egy mai fiatal egyetemista hogyan látja ma a felsőoktatást, a lehetőségeit, összességében a világot és benne persze Magyarországot
Az első téma, ami eszembe jut és aktuális az a felsőoktatási törvénytervezet, vagy legalábbis az a furcsa, sokszor céltalannak tűnő ötletelés amit Hoffmann Rózsa és társai annak neveznek. Ebből az ötlethalmazból is a röghöz kötést szeretném kiemelni, mint a tervezet talán legtöbb vihart kavart elemét.
Mint ismeretes az állam, vissza fizettetné a külföldre távozó diákok teljes képzési költségét, amennyiben nem dolgoznak le Magyarországon egy meghatározott időtartamot.
Hoffmann Rózsa így nyilatkozott erről a parlamentben:
"Kérdezem, nincs ellentmondás aközött, hogy nem akarnak a hazájuk érdekében dolgozni, ugyanakkor hangzatosan, a szívükre tett kézzel eléneklik hogy: “itt élned-halnod kell”? Én úgy hiszem, hogy ez is demagógia!"
Kíváncsi vagyok, hogy amikor a mélyen tisztelt államtitkár asszony Liszt Ferenc, Teller Ede, Neumann János illetve egyéb ismert magyar személyiségek magyar oktatás után külföldön beérett munkásságáról hall, akkor vajon undort és hasonló dühöt érez-e. Mert kérdezem én, hogy nincs ellentmondás aközött, hogy a külföldi munkavállalás és előrejutást igyekszik a kormány mind megnehezíteni, de közben magas rangú állami kitüntetéseket osztogatunk a közpénzen tanított értelmiségnek, akik külföldön eredményt értek el?
Valljuk be, hogy egy értelmes egyeztetés mellett ez a helyzet nem fajult volna idáig. Egy normális országban a HÖOK-ot és minden más érintett szervezetet rég bevontak volna az előkészületi munkákba. Ehelyett az ember azt látja, hogy az itthon az érdekeit megvédeni kívánó diák demagóg, sőt szinte a nemzet kirablója, aki eltékozolja a belé fektetett adóforintokat és azok iránt semmilyen felelősséget nem érez.
És itt nem az az elv a felháborító, hogy a képzés költségét külföldi munkavállalás esetén meg kell téríteni, hanem az egésznek a kommunikációja, a kormányzat mentalitása ami mostanában jellemző.
Világos, hogy a felső oktatásnak vannak problémái, az is világos, hogy egy ekkora ország ennyi egyetemet nem bír el. Teljesen világos az is, hogy ma Magyarországon a költségtérítéses képzés sem fedi le a képzésnek a teljes költségét, hogy az államnak az még mindig ráfizetés. De kérdezem én, hogy a kétharmados felhatalmazás azt jelenti-e, hogy egyeztetés nélkül megváltoztatható minden, vagy esetleg azt, hogy a diákok is nyitottak a változásra, de nem a teljes megaláztatás árán.
Továbbá el kellene a kormánynak gondolkodnia azon, hogy egy pár millió forintos árcédula (az orvosoknak akár egy 15 milliós) meg fog -e állítani bárkit is abban, hogy külföldre távozzon, ha arra megfelelő lehetőséget kap. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Nyugaton a fizetések többszörösét ajánlják a jól képzett magyar értelmiségnek, akkor maga a képzési költség visszafizetése nem elviselhetetlen teher. De vajon jó-e az országnak, ha a legtehetségesebb, legtalpraesettebbek, legkitartóbbak elhagyják az országot. Miközben hátrahagyják a nyugdíjasokat, az időseket, a kevésbé képzett társaikat, de legalább kártalanítják az országot és a társadalmat.
Meggyőződésem, hogy nem ez a helyes út. A fiataloknak olyan feltételeket kell teremteni, hogy megérje maradni. Egyikünk sem pusztán a pénz miatt megy vagy menne el. Hanem a megbecsülés miatt, a csalódottság miatt. Egyáltalán Magyarország versenyképtelensége miatt. Kiszámíthatóságra vágyunk, arra, hogy a gyerekeinket egy biztos anyagi jólétben és tervezhető környezetben nevelhessük fel.
Kérdés, hogy a vezetőink mikor ismerik fel, vagy felismerik-e egyáltalán, hogy a versenyképesség javítása nem a fiatalok sanyargatásán múlik. Vannak ennél sokkal komolyabb ügyek is. Kérdés az is, hogy felismerik-e hogy oktatásra költeni nem pazarlás. Persze lehetne racionalizálni és hatékonyabban felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat, mert arra is bőven lenne lehetőség. A lényeg mégis az,hogy vajon felismerik -e hogy fejlesztésekre van ebben az országban szükség nem pedig kizárólag megszorításokra, és főleg nem az oktatás finanszírozásának visszavágására pusztán az ország rövidtávú érdekeit nézve.
Végezetül hagy zárjam az első bejegyzésemet ezzel az idézettel, amikor is Klebelsberg Kunó egy hasonlóan nehéz időszakban, de mégis kiállt az oktatás és a fiatalság mellett és amikor a politikai elit talált forrásokat az oktatásra, sőt a kiadások arányában is többet juttattak az intézményeknek. És vajon nem-e aktuálisabb a tudásalapú társadalomban ez az idézett mint bármikor ezelőtt?
"Szeretném a köztudatba bevinni, hogy a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat." (gr. Klebelsberg Kunó)
Fontosabb-e vajon az államadósság ellen folytatott háború az oktatásnál és a diákságnál, felülírja -e ismét az ország rövidtávú érdeke a hosszút?